A Multi Nyelviskola egy olyan nyelvi képzési központ, amely complex nyelvi tanulmányokat biztosít minden korosztály számára. Évek óta eredményesen folytatunk cégeknek, felnőtteknek, közép-és főiskolásoknak, általános iskolásoknak szóló képzéseket. Hallgatóinknak lehetőségük van általános és a szaknyelvi kurzusokon is részt venni. Szeretnénk kiszolgálni minden korosztályt a diákoktól kezdve a középkorúakon át az időseket is, hiszen úgy gondoljuk, hogy mindenkinek hasznos lehet egy idegen nyelv megismerése és elsajátítása.
A nyelvtanulást elkezdeni soha sem lehet késő!

MIÉRT?
További cél az, hogy a nyelvi kultúra fejlődjön, és a hagyományos oktatási formák mellett olyan alternatív nyelvi képzés igénybevételére is lehetőség nyíljon, amely nem csak a hagyományos iskolai rendszerű képzést, de az egyéni fejlesztést és az egész életen át tartó tanulást is segíti.
HOGYAN?
Tanfolyamainkon pontos és használható nyelvtudás átadására törekszünk, mindezt változatos módszerekkel, nyelvi készségek fejlesztésével, kommunikációs gyakorlatokkal, beszélgetési lehetőséggel kombinálva. A tanfolyamokon képzett tanárok tanítanak naprakész tananyagok és módszerek felhasználásával, figyelembe véve a tanulók egyéni igényeit és képességeit. Mivel a csoportok kis létszámúak a tanárok megfelelő figyelmet tudnak fordítani az egyes tanulókra külön is, lehetőséget adva nekik a beszéd gyakorlására az órákon, segítve egyéni fejlődésüket.
Tanulóinknak segítünk tisztán meghatározható, reális és elérhető célok kialakításában, kijelölve az ezen célok eléréséhez szükséges időkeretet. Az órák során folyamatos visszajelzésekkel és támogatással segítünk tanulóinknak megtalálni egyéni tanulási tempójukat, ritmusukat és elérni az általuk kitűzött személyes céljaikat.
MIÉRT VÁLASSZON MINKET?
Tanfolyamaink nagy előnye az alacsony hallgatói létszámon túl a képzést tartó tanár állandó rendelkezésre állása is. Tanulóinknak lehetőségük van a tanfolyam óráin túl is segítséget kérni a tanártól, illetve a csoporttársaktól a képzés kezdetekor létrehozott tanulói Messenger csoporton és a tanár Messenger profilján keresztül. A tanulói Messenger csoportok segítik a diákok közötti kapcsolat mélyülését, az órákon kívül is tudnak egymásnak segíteni. A tanár rendelkezésre állásának köszönhetően a tanulók az órákra való felkészülést, az otthoni tanulást is kontrolált körülmények között végezhetik, ha elakadnak, kérdésük merül fel az adott anyaggal kapcsolatban, bármikor segítséget kérhetnek az oktatótól, aki akár azonnal, de 1-2 órán belül biztosan válaszol a feltett kérdésekre.

A Multi Nyelviskolában a jelenleg leginkább elterjedt kommunikatív nyelvoktatás módszertanát alkalmazzuk. Ez a nyelvtanítási metódus a kommunikációra fekteti a hangsúlyt, és célja, hogy a nyelvtanulókat aktívan bevonja különféle problémakezelő, információszerzési feladatok megoldásába, valamint a mindennapi életüket jellemző beszédhelyzetek gyakorlására késztesse őket.
ÖSSZEFOGLALVA:
- minden korosztály számára kínálunk tanfolyamokat
- kis létszámú csoportokban oktatunk
- fiatal, lendületes és képzett a tanári karunk
- képzésünk magas minőséget és színvonalat képvisel
- ingyenes nyelvi szintfelmérést kínálunk
- figyelembe vesszük diákjaink egyéni igényeit
- az általános kurzusok mellett szaknyelvi kurzusokra is lehetőség van